Kávé és egy kis apróság az MGallery kávézójában
- Gasztro

Kávé és egy kis apróság az MGallery kávézójában

Édesanyám áradozott egy kávézóról ahol kétszer is járt a barátnőjével és ahova meg akart engem hívni. Volt még erre egy különleges oka is mivel emlékezett arra, hogy ez egyike volt az első helyeknek, ahol dolgoztam, és kíváncsi volt rá, hogy az én szememben hogyan változott a szálloda. Körülbelül 35 évvel ezelőtt, 16 évesen, londíner voltam a budapesti “Nemzeti Szállodá”-ban, amit most “Hotel Nemzeti Budapest – Sofitel MGallery“-nek neveznek. A szálloda akkoriban eléggé romos állapotban leledzett. Azóta többször felújították, és most egy rendes, négycsillagos szálloda, bár az én ízlésemnek egy kicsit unalmas. A díszítés simulékony, semleges: nincs sehol egy élénk szín egy figyelemfelkeltő részlet. Viszont így üldögélni a kávézóban és kortyolgatni az italunkat igazán pihentető élmény volt. Mielőtt elhagytuk volna az épültet bementünk az étterembe is, ahol tetszett a fehér, fényes csigalépcső, és valószínűleg teszett volna a festett üveg mennyezet is, ha a fölötte való lámpák be lettek volna kapcsolva. Talán legközelebb.

A kávé kifejezetten finom volt. Elismerem, hogy inkább a hagyományos, sötétre pörkölt kávé kedvelem, annak ellenére, hogy mostanában a savanyúbb fajta a divatos. Ez nem csak sötét volt, hanem volt egy egyedülálló mellékíze is, amit még soha nem ízleltem. Nem tudtam beazonosítani, de nagyonis ínyemre való volt. A kávés csészére pedig az épület mutatós képe volt applikálva. A kávéhoz jött egy apró, édes, jóízű brownie. (Tényleg, mi az angol “moist“ magyar megfelelője? Sem a nyirkos, sem a nedves nem igazán illik egy süteményre.) Maradva annál az örök igazságnál, hogy “régen minden jobb volt”, meg kellett tudnom, hogy amikor anyukám először járt itt még három apró édességgel jött a kávé. Én örültem az egynek is, de persze háromnak még jobban örültem volna. Úgy vélem édesanyám is élvezte az –Earl Gray– teaját, különösen a kis üveg mézet, amit külön fogyasztott el utána.

Nem szeretek negatív dolgokat írni, hiszen, mindig van okom arra, hogy “mindenhol jól” érezzem magam. Viszont ahhoz, hogy pontos képet adjak az itt szerzett tapasztalatimról, be kell vallanom, hogy majdnem azonnal visszafordultam amikor beléptünk a helyre. Cigarettafüst ugyan nem volt bent, de a bútorokból vagy a szőnyegből dőlt a füstszag maradéka. Nem a közelmúltban, de valamikor biztos átitatódtak füsttel és ez még most is érzehető volt. Ugyan gyorsan hozzaszoktam, de azért furcsa volt ez egy ilyen szintű helyen. A másik dolog amin elcsodálkoztam az az volt, hogy a pincérnő milyen lassan jött oda az asztalunkhoz. Csak egy másik asztalnál voltak vendégek és láttam, hogy az italokat standolja. De megállhatott volna a kedvünkért és folytathatta volna azt később. Azután, hogy elkezdett minket kiszolgálni viszont, kifogástalan munkát végzett.

Végül egy vicces epizód: Kicsit nehezen sikerült bejelentkezni a wifi-be, mert azt feltételeztem, hogy a hálózat a hotel nevét viseli, és nem láttam a “Nemzeti” szót vagy bármi hasonlót a hálózatok listáján. Miután kapcsoltam, hogy a szállót már “MGallery”-nek hívják nem volt további problémám a kapcsolással. A lassan megtanult lecke ebből: az emlékeken alapuló elvárások nehezen változtathatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük