- Gasztro, Képek

Vacsoránk a Mystery Hotel éttermében (az ÉtteremHéten)

A Mystery Hotel FürdőjaEgy évvel ezelőtt egyszer a Podmaniczky utcán parkoltunk a Nyugati pályaudvar mellett. Van egy olyan szokásunk, hogy szeretünk felnézni a házak teteje felé, mert sokszor szép vagy különös dolgokat láttunk meg így, ami amúgy nem akadna a szemünk elé. Budapest tele van izgalmasabbnál izgalmasabb felsőbb dekorációkkal és tetőkkel. Most egy szabadkőműves jelekkel teli furcsa alakú felső teraszra lettünk figyelmesek. Ellentétben Brüsszel főterével itt viszonylag ritkán látunk szabadkőműves jeleket. El is határoztuk, hogy utána olvasunk a helynek, de aztán nem lett ebből semmi, pedig megjegyeztük, hogy az épületre (lent) az volt kiírva, hogy Mystery Hotel. Amikor az Étteremhét választékában feltűnt, hogy az itt található “The Great Hall Étterem & Bár” is lehet vacsorázni én rögtön tudtam, hogy ide foglalunk, mert belülről is szeretném megnézni.

The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Ahogy beléptünk pár pillanatig tartott míg megszoktam a lobby meghökkentő dizájnját. Első pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy ízléstelenül villogó vagy elegánsan eklektikus. Nemsokára, ahogy kicsit körbe sétáltunk viszont már bizton tettem le a voksomat a második opció mellett. Tényleg nekem szokatlanul sok arany szín volt és klasszikus festmények és szobrok darabjait is integrálták a belső tér kialakításában, de végül is az összhatás kellemes lett. Az egyik meglepetés az volt, hogy a bérházból átalakított épület belső udvara egy fürdőnek lett kialakítva. Benne középen egy jacuzzival, amit tucatnyi (mű) pálma vesz körül. Egyszer majd lehet, hogy ezt is ki fogjuk próbálni, mert szeretünk magas színvonalú fürdőket és spa-kat kipróbálni a városban.

Szabadkőműves lámpa -The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Mint kiderült a tető amit az utcáról láttunk az a tetőteraszon levő bár, ami mostanra, október közepére, már bezárt. De a kép és a beszámolók alapján ígéretes helynek tűnt. E helyett, mi a negyedik emeleten levő nagypáholyban vacsoráztunk. Az étterem hivatalos neve The Great Hall Étterem & Bár és mivel ez tényleg a szabadkőművesek nagypáholya volt így simán nevezhetem én is annak ami. Érdemes elolvasni a hotel honlapján az épület történetét. Habár ez csak pár bekezdés és például az nem derül ki belőle, amit a portástól tudtunk meg, hogy a jelenlegi tulajdonos leszedetett minden szabadkőműves jelképet belülről, hogy ne zavarja a vendégeket. Az egyetlen igazi emlékeztető az a terem bejáratánál lévő asztalon álló lámpa volt.

Lazac és kaviár -The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Maga a terem igazán grandiozus volt. A hatalmas csillárt narancssárga fények világították meg, így csodás árnyjáték alakult ki minden falra. A falakon pedig lapos monitorokon klasszikus festmények és modern fotókból összeállított animációk zajlottak folyamatosan. Az étterembe érkezésünkkor több alkalmazott volt, mint vendég, bár ez az arány ottlétünk végére megfordult. Mind az 5-6 ember akivel érintkeztünk kiváló modorú, udvarias dolgához jól értő szakember volt. Egy szavunk sem lehet, ők is kellemessé tették az estét.

Ha egy hely ad valami váratlan pluszt azt igazán tudom értékelni. Itt az első fogás előtt kihoztak egy kis lazacot három féle kaviárral és egy öntettel amiről sajnos már elfelejtettem az alkotóelemeit.

Választható előételek/levesek:

  • Tatár beefsteak, fürjtojás, torma
  • Kacsa pástétom, hagyma, kenyér
  • Cékla, sütőtök, kecskesajt ’raffaello’, saláta
  • Brokkoli krémleves, mandula, petrezselyem
  • Újházi tyúkhúsleves

Kacsapástétom - The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Tatár beeftseak - The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)A választható öt előételből az első kettőt rendeltük. Azért azt is megkérdeztük, hogy a “Raffaello” mire utal. A kecskesajt formájára, egyenetlen felületű golyócskákra. Azt nem fogyasztottunk de állíthatom, hogy a kacsapástétom jól sikerült. Az olajbogyós kenyér szeletkék jól illettek a kis üvegcsében talált zamatos zsírhoz és darabka húshoz is. Talán látszik a mellékelt képeken, hogy díszítő elemnek több fogásnál is zsenge borsó kacskaringós indiját használtak. Egyszerű kis motívum ami nagyot dobott a prezentáción. A tatár beefsteak-kel sem volt semmi gond. Én azt szoktam meg, hogy vagy magamnak keverem be, vagy keverve szolgálják fel. Itt azt gondolták, hogy valahol a kettő között is létezik megoldás. A darált hús karikán majdnem kemény fürjtojás volt. Így annak sárgáját elvileg bele lehetett volna keverni. Ahhoz viszont nem volt elég folyós. Nekem a hús íze anélkül is bejött. Feleségem azért kevert hozzá még egy kis fűszert, mivel ő füszeresebben szeret sok ételt, mint én.

Vadas marha - The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Választható főételek:

  • Vadas marha, zsemlegombóc, répa
  • Pisztráng, karfiol, szőlő
  • Kacsamell, szilva, káposztás rétes
  • Erdei gomba rizottó

Mielőtt kiválasztottuk volna a főételeinket, megkérdeztük, hogy milyen formában része a szőlő a pisztráng ételnek. A válasz szerint csak a dekorációban. Kicsit furcsának találtuk, hogy akkor miért írták rá az étlapra, ahol általában csak a fő összetevőit szokták felsorolni egy ételnek. Maradtunk a vadasmarhánál és a kacsa mellnél. Mindkettő ötös alá kapna nálunk ha osztályoznánk, bár főleg szubjektív okok miatt nem tiszta kitűnőt. A vadasmarha hús omlós, pont eléggé sós volt. A gombóc valamivel meg volt vadítva amit nem sikerült azonosítani, de épp ettől lett figyelemre méltó. Maga a mártás, ami a vadas lényege viszont tényleg pompás volt. Ezért az ötös “alá” mert a mártásból az én ízlésemnek nem volt elég ennyi gombóchoz és húshoz. Bár lehet, hogy csak azt kellene bevallanom, hogy szerettem volna még egy kis szószt, olyan finom volt.

Kacsamell, szilva, káposztás rétes - The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Kacsával el vagyok kényeztetve: a feleségem olyan jól csinálja.  Első alkalommal amikor nekem főzött kacsacombot sütött és lehet, hogy ez a remeke is egy kicsit szerepet játszott abban, hogy ma ő a feleségem. Nevezzenek elfogultnak, de a kacsamell itt nem volt olyan jó, mint az övé. Ugye mondtam, hogy szubjektív leszek? Persze nem volt ezzel sem semmi baj ízlett, csak nem annyira. Ebben a fogásban az úgynevezett káposztás “rétes” volt ami más volt. Ugyanis nem igazán rétes volt, hanem mintha mexikói taquitos töltöttek volna meg a káposztás töltelékkel. Ez apró, de lényeges változtatás tette emlékezetessé a fogást.

Málna krém, étcsokoládés piskóta desszert - The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Választható desszertek:

  • Narancsos étcsokoládé desszert
  • Málna krém, étcsokoládés piskóta desszert
  • Felhő – vaníliás krém desszert erdei gyümölcs ragu (3)

Csokira vágyván a csokis desszerteket kértük ki. Inkább szebbek mint kivételesek voltak. Narancsos étcsokoládé desszert - The Great Hall Étterem & Bár (Mystery Hotel)Édességnek nem voltak elég édesek és csokisnak nem voltak elég csokisak. Ez utóbbi a mi hibánk, hiszen a leírásból kiderülhetett volna, hogy nem főként csokis édességek ezek, hanem inkább gyümölcsösek. Persze azért ezek is magas minőséget képviseltek és elsőrendűek voltak. A vacsorához én még ittam egy “Gin Basil Smash” koktélt, amiben a Hendrick’s gin-en kívül volt még citrom, bazsalikom, cukorszirup és “cucumber bitter”, azaz keserű uborka cseppek. Ez volt az első, de szerintem nem az utolsó alkalom, hogy ilyen koktélt ittam. Bejött.Kiloátás a Mystery Hotel felső szintjéről

Sejtettük, hogy egy ötcsillagos, két éve átadott, szálloda éttermében vacsorázni jó lesz. Számításainkat messze felülmúlta mind a környezet, mind az fogások és az egész menü kombinációja. Ha fentebb bármit írtam ami negatívnak tűnhet akkor az nem igazán az, csak annak tudatosítása, hogy semmi sem tökéletes. Azért a mi vacsoránk közel volt hozzá.

Az összes kép (kattintás után) nagyobb méretben:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük